Szemem fénye

Fordítóként a legkülönbözőbb megbízások találják meg az embert, még akkor is, ha szakosodott. Egy-egy kaland így is becsúszik. A molekuláris konyha rejtelmeitől kezdve, a nem-akarom-tudni-miről-szól szerződéseken és bonyolult gépkönyveken keresztül egészen azokig a szövegekig, amik csontig hatolnak. Olvasod a sorokat, és laikusként is tudod, hogy itt már csak a csoda segíthet. Már a negyedik hónapban lehettem várandós a kisfiammal, amikor megtalált életem egyik legnehezebb megbízása. Most már saját bőrömön is tapasztalom, hogy szülőnek lenni nem könnyű, de van, ami még ennél is sokkal nehezebb: elveszíteni ezt a státuszt. Egy gyermek hospice ház bemutatkozó anyagát kellett magyarítanom, nagyon megviselt. Nem voltam képes nem azonosulni a szöveggel. Mit érezhet ilyenkor egy szülő, hiszen egyszerre mindene forog kockán. A teljes megsemmisüléssel kell szembenéznie, a fojtogató önvád és kínzó tehetetlenség szűnni nem akaró érzése mellett köteles a gyermekét elkísérni a halálba vezető úton. Erőt, nyugalmat és békét sugározni.

Magyarországon az idén Pécsett nyitotta meg kapuit az első magyar gyermek hospice ház a Szemem Fénye Alapítvány áldozatos és kitartó munkájának elismerésre méltó eredményeként. A Dóri Ház célja a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek ápolásában rendszeresen nyújtható mentesítő szolgáltatás, és a terminális állapotban lévő gyermekek számára az elmúlás, a búcsú méltó biztosítása az ápoló személyzet és a családtagok jelenléte mellett, békés környezetben.

A karácsony már a küszöbön toporog. Gondoljunk azokra is, akik nem ünnepelhetnek önfeledten, akiknek nehezebb sors jutott. Ha módunkban áll, segítsünk valahogy…